A vén erdő sárgult lombja, nem temet el minden boldogságot.
Napsugaras valóság lesz, amire a szíved titkon vágyott.
A vén erdő sárgult lombja, suttoghat még nékem szép meséket.
Elmondhatja a szívednek, halkan csendben milyen szép az élet.
Hogyha néha bánatfelhőt hozna a szél a napfényes égre.
Ne hidd, hogy a boldogságnak a lelkedben, mindörökre vége.
/:Lombot tépő hideg őszre, hiába jön a hófehér tél is.
Mert elszáll a bánatfelhő a szívedben új tavasz lesz mégis.:/