Ma is fájó évek - én rontottam - el - engedtelek.
Nem voltam ellened.
Ahogy fogytak az érvek - nem mondhattam el - rég elveszett.
Így észre sem veszed.
Eltépni egy rozsdás láncot nem nehéz,
Mondd, ég veled! Ég veled!
Repülj közelebb az éghez,
Mindig szabadon már!
Ha távol a part és sehol egy híd,
Te szabadon szállj!
Repülj, míg eléred a fényt,
Legyél szabad madár!
Vissza ne nézz és sohase félj,
Szabadon szállj!
Közöttünk mély árok - nem maradt más – csak kérdőjel.
Már meg sem értelek.
Eltűnt éveket ások – a múlt látomás – emlék leszel.
Még most is féltelek.
Kiáltanék, de a hangom miért is hallanád?
Szél sodorta el. Ég veled!
Repülj közelebb az éghez,
Mindig szabadon már!
Ha távol a part és sehol egy híd,
Te szabadon szállj!
Repülj, míg eléred a fényt,
Legyél szabad madár!
Vissza ne nézz és sohase félj,
Szabadon szállj!