Piros rózsák beszélgetnek, bólintgatnak , úgy felelnek egymásnak.
Találgatják, hová jutnak, mely sarkára ennek a nagy világnak.
Szép asszonynak hó keblére, vagy egy gyászos temetésre koszorúba fonják,
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában, egy szép leányra szórják.
És egy napon útra keltek, ágaiktól búcsút vettek a rózsák.
Mert énnékem virág kellett, letéptem egy holdas éjjel száz rózsát,
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával üzenem tenéked
Szegény vagyok, semmim sincsen, e száz rózsa minden kincsem,
add érte a szíved!