Októbernek, októbernek elsején,
Nem süt a nap Kézdikővár tetején,
Elbúcsúzom a madártól, s az ágtól,
Azután a kővári leányoktól.
Nem messze van az én babám lakása,
Ide látszik az ő tornácos háza,
Bús gerlice szokott reá leszállni,
Jaj de bajos tőled rózsám megválni.
Ha kimegyek én a magos tetőre,
Találok én szeretőre, kettőre,
A-jajajaj de nagy baj,
Hogy a babám szíve olyan, mint a vaj.
Az Isten is katonának teremtett,
Az a jámbor pap is annak keresztelt,
Az is leszek, míg a világ világ lesz,
Míg az égen egy ragyogó csillag lesz.