Csillaghullás éjszakáján a mindenség mért nem borul gyászba,
Mért nem könnyes az ég arca, ha egy csillag lehullását látja.
Miért csak az érző ember siratja meg messzire tűnt, elveszített társát,
S mért fáj, ha egy élő fának letörik a gyönge bimbós ágát.
Hullócsillag lett belőled, hervadozol mint egy letört rózsa,
Örömtelen lett az arcod, eltűnt még a mosolygás is róla.
A sors pedig engem vert meg én zokogok, én kesergek sötét éjszakákon.
Megsiratlak mindig mikor egy-egy csillag lehullását látom