Hol az a nap, hol az a láz?
Hol az a dal, ami pont felráz?
Úgy látom nem, nem jöhet össze!
Fejemre borult az összes ősz.
Hol van a rét, hol van a tó?
Meztelen gyermekként álmodtuk, jó.
Hol van a szép, kék ártatlan szemed?
Régen csak álom, csak képzelet.
Nem vagy túl távol.
Hol az a part, hol az a kő?
Felbontották rég, csak vad fű nő.
Vad fű nő, mint a lelkemen,
s harmatot sír emlékeden.
Messze a csók, messze a szád,
és a gyermek, akit együtt ringatnánk.
De lehet még kő, amin üldögélünk majd,
felejtve mind, mi szétzavart.
Érzem, még
nem vagy túl távol,
sem tegnaptól, mától,
a holnapért mindent elfeledek.
Nem kérek másból,
csak téged, és százszor,
míg ébredünk, boldog reggeleken.
Nem vagy túl távol,
sem tegnaptól, mától,
a holnapért mindent elfeledek.
Nem kérek másból,
csak téged, és százszor,
míg ébredünk, boldog reggeleken. (2×)