Megállok a keresztútnál, ahol nyáron annyi fehér virág van.
Visszaűz a szívem ide, mindhiába járok künn a világban.
Vándor darvak búcsúznak fenn, dér csillog a levelen,
Dérütötte avar között, parányi kis lábad nyomát keresem.
Megállok a keresztútnál, itt borult rám a gyönyörű alkonyat,
Mikor ajkad legelőször, visszaadta az én forró csókomat.
/:Itt simultál a szívemre mosolyogva, remegve,
Itt búcsúztál el én tőlem, hazug szóval, csalfa csókkal, örökre.:/