Csak egy romantikus tahó, egy pali a sok közül
Egy saját kis sztorival a világ elől menekül
Persze volt, hogy remekül mentek a dolgok
Gondoltam egy bort kibontok
Felhívtalak, te átjöttél, szeretkeztünk hajnalig
De nem mondtam, hogy maradj itt,
hagytalak, és te, mint az ördög sugallma szálltál tovább
A haverok jöttek-mentek magam mögött hagytam ezer komát
Az élet lovát azt hittem betöröm hisz' ki, ha én nem?
Mára kétlem, hogy egyáltalán meglelem az istállót
Engem senki nem istápolt: csúfoltak, és lenéztek
Mára ez nem érdek, de emlékem temérdek
És nem ismerek szemérmet az elméletem egyszerű
A szavak halmaza eszköz, de az érték a tett
Mindegy hogy, ki mit mond, ami meggyőz
Csak amit látok, és sajnos, nem amit érzek mögöttem rémek
Ha éjfélt üt az óra kopott lámpám árnyékában
Mintha hangod újra szólna, de a tapasztalat foltja
Csorbítja a jövő fényét mindenki kapott sok élményt
Sok milliárd történet, bennem furcsa érzést kelt
Az éjszaka gyermeke, sokáig gondoltam én vagyok
Ha majd meghalok, követem az angyalokat, de rájöttem, hogy maradnom kell
Megélnem a holnapokat, tegnappá varázsolva e vég nélküli betondzsungelben saját magam kezét fogva
Lopva egy pillanatnyi csendet, ami megment éjről-éjre
Félve járni köztetek fejemben öngyilkos ötletek
A rettegés körbevett cikázva zsigereimben.
Sokszor ölre ment villámként a tudat,
Hogy a múltat, amíg magam előtt gurítom,
Utamon nem hagy repülni, ahogyan álmomban,
Amit keresek, lehet, túl távol van
Pedig fejemben felvázoltan, alapvető szabályok
Hogyha arra járok, ne felejtsek figyelni egy toll, egy zene, meg egy cetli,
És leesik a lényeg körülöttem a lények, barátok,
Ti pedig gyermekeim, hiszen magam fia nem lehetek
Először nevetek, hogy nem érted
De te kérted, hogy mondjam el az éjszaka kölyke te vagy
És én állok mögötte, maga az éj, de nem kell, hogy félj, nem bántalak
Úgyis majd rám szakad, a hajnal a naptól elfordulok szomorkás arccal
És kivárom az alkonyom, hiszen sarjaim nem hajthatom
Ez az én kis börtönöm téged is rabul ejt
Szökni nem tudsz, így marad ez örökkön-örökkön-örökké
Ez az én kis börtönöm, dráma kevés humorral így marad ez örökkön...


Ref (2X)
A végtelen szült engem,
Az éjszaka felnevelt.
Ébredni nem merek,
Pedig meglehet,
Hogy az emberek,
Nem is ördögök,
De félek, hogy eltemet..


Viszem a balhét Feri bűnbaknak perfekt példány
Körülöttem sokszor volt jó pár szép lány
Velük jött a szerelem, és az ármány a vécében márvány
A pénz fura lencse, mindent torzító látvány,
Mint a cigiben a kátrány
Szavaim közt a rímek melyeket egy dögös beat gyújt meg
És parázslik hajnalig azt hittem, nincs semmim
De rájöttem, hogy a Hit és a Becsület minden akadályt leküzdhet
Bár merre indulsz, bármikor szard le bárki, bármit szól
A te életed, te éled én meg az enyém
Mindenkinek ott van a szarv a fején a sorstól
Mikor az ördög receptjébe kóstol a vándor
Ezzel eleinte senki nem számol, a lelkiismeret kezdetben rád szól
Aztán a cinkosoddá válik, hamis kéjjel pártol
Százból vagy ezerből, mindegy halálodig keresed az értelmét a létnek
Az éjben a fények, ahogy a minta a terítőn
Talán kaphatsz pár tippet Feritől,
Ennyitől még nem lesz bajod
Csupán kis adagot árulok
De maradj még, hisz' pár sarok, és otthon vagy viszont az élet, nem hagy több időt
Mint egy kinőtt ruha csupán emlékeket támaszt fel
Rettegéssel áraszt el a sokadik felvonás
Mindig más a bevezető, de ugyanaz a tárgyalás és a befejezés
Akár a lefejezés nekem az élet nem mesés kirándulás
Hanem egy dráma, kevés humorral
Ironikus paródia nekem mindegy, hogy kupleráj, vagy a parókia
Csak az eredmény nyom a latba én sokak szerint sokszor bamba vagyok
Közben csak jár az agyam, mint a motor, ami ezer év után, és értéket kotor
A kosz alól, mely mára a megszokott atmoszféra mindenki fél a haláltól
Ez érthető, a fejed felett, mint a tető a házon
Pár gondolat, mely megmozgat
Valamit, mi talán már elaludt (yo)
Mi feladatul ezt kaptuk: egy dráma kevés humorral mi feladatul ezt kaptuk...


Ref (2X)
A végtelen szült engem,
Az éjszaka felnevelt.
Ébredni nem merek,
Pedig meglehet,
Hogy az emberek,
Nem is ördögök,
De félek, hogy eltemet..