Kantinosné angyalom, nemsokára itt hagyom a boltját:
Letelnek a kis napok, hazafelé ballagok, azt mondják.
Hiába vár a század, ölelem a babámat a karomba,
Őrmester meg kapitány, nem stimmol már ezután raportra.
Sárgul már a falevél, vándormadár útra kél, nagy útra.
Századkürtös, az időm, huncut katonaidőm lefújta.
Nem látok több csillagot, csak azt aki ott ragyog fenn az égen:
Nem bosszantja sok buta, csámpás suta regruta a vérem.