Emlékszel-e kisangyalom milyen szép volt régen?
Amikor még kéz a kézben sétáltunk a réten.
Míg a teljes kék ibolyát kötényedbe szedted.
A két babonás szép szemednek az imádója lettem.
Két babonás szép szemednek álmodója lettem.
Hej, ha tudnád, hogy azóta mily sokat szenvedtem.
A panaszom felhallatszik a csillagos égig.
Az éjszakát mindig rólad álmodozom végig.
Őszre hajló sötét felhők borulnak a tájra,
Az én szívem a te rózsás leveledet várja.
Meg is jött, de hej Istenem, nincs köszönet benne,
Mintha csak a szegény szívem gyászlevele lenne.
[Olyan vagyok, mintha mindig temetőbe' járnék,
Mintha mindig a sírok közt valakire várnék.
Pedig nékem halottam sincs, csak a szívem gyászol,
Amióta fejeden a menyasszonyi fátyol
Rossz a világ sokan írígylik, hogy én hozzád járok,
Hogy én a te kis ablakodnál, néha meg-meg állok.
Azt akarják, hogy én hozzád soha se eljárjak,
Hej Istenem de nagy gondja van rá a Világnak.