Kéket nyílik a tavaszi nefelejcs,
olyan mint a szemed párja,
Két szép szemed soha máson ne felejtsd,
ne szoktasd a kacsintásra.
Édes rózsám, ha szeretnél igazán,
megbecsülném a hűséged,
Boldog lennék veled mindig ezután,
holtomiglan csakis véled.
Fészket rak már eresz alatt a madár,
hű párjának meleg fészket.
Ha a szemed mindig ide-oda jár,
nem lehetek boldog véled.
Akkor pedig le is út, fel is út,
mehetsz jobbra én meg balra,
Látod babám, előbb-utóbb idejut,
akinek a szíve csalfa.