Túl a Tiszán faragnak az ácsok,
Ide hallik a kopácsolások.
Gyerünk lányom, kérdezd meg az ácsot,
Ád-e csókért egy kötény forgácsot.
Édesanyám huncutok az ácsok,
Méreg drágán mérik a forgácsot,
Kilenc csókért meg valami másért,
/Maradj lányom én megyek forgácsért.
Szűk a szoknyám, rövid az eleje,
Nem sokáig férek én már bele.
Verje mag az Isten azt az ácsot,
Szoknyám alá nyomta a forgácsot.
Mikor Nóé a szőlőt ültette,
A termését még nem is ismerte,
Ősszel a szőlő közepébe állott,
Csodálkozott, hogy még ilyen bogyót nem is látott.
Szólt az isten: Nóé fiam Nóé!
Kóstoljuk meg az új bort, hogy jó-é
Ekkor szólott Nóé, ihajj-csuhajj, Sári,
Most kezdek csak három öreg istent látni.
Kék a kökény, zöld a petrezselyem,
tótágast áll bennem a szerelem.
Jaj Istenem, mostmár mit csináljak,
szeressek-e, vagy tótágast álljak.