Suttognak a fák, zúg a szél,
az erdő így mesél,
beragyog a fény, körbe jár
egy tisztás mélyén ránk talál.
Ne szégyeld, ha együtt lát a nap
hiszen Téged az égtől kaptalak,
azt hiszem, ez a szerelem, végtelen.
Őrt állnak a fák, nincs veszély,
az erdőtől miért félsz?
Színes a világ, láss csodát,
az árnyékból kérlek lépj ki hát.
Ne szégyeld, ha együtt lát a nap
hiszen Téged az égtől kaptalak,
azt hiszem, ez a szerelem, végtelen.
Már voltak nehéz évek, a világ éget,
könnyből vér lett, nem volt arcunk,
nem volt hangunk, úgy fáj,
az élet fáj.
Ne szégyeld, ha együtt lát a nap
hisz én Téged az égtől kaptalak,
érted lázadnék én támadnék
érted meghalnék, százszor meghalnék...
De úgy hiszem, ez a szerelem: végtelen.