Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől,
Messze hangzik bús panasza délre szálló felhőkből.
Majd, ha én is útra kelek,
én még sokkal messzebb megyek,
Nem jár arra a madár sem,
nem jut el a sóhajtás sem odáig.
Tavasszal, ha a tó partján kék nefelejcs virágzik,
Darumadár újra megjön, nem marad el sokáig.
De ahová én elmegyek,
ott nincs se tél , se kikelet,
Nincs szerelem, nincsen féltés,
nincsen onnan visszatérés sohasem.