Leveles az erdő, virágos a mező ahol téged várlak.
Ünnepüket tartják, nevedet sóhajtják a zizegő ágak.
A ragyogó napfény aranyködöt borít az egész vidékre,
Szerelmes szívemnek zokogó bánatát hogy is vennéd észre.
Hervad már a virág, sárgul már a világ erdő, mező bokra.
Te is sírva nézel, ha hervadást érzel, tovatűnt napokra.
Majd, ha lelkedben is felzokog titokban a szerelmes bánat,
Akkor üzenj nékem a szálló madártól, hogy menjek utánad.