Nincs a földön olyan ember, akinek még sosem fájt a lelke,
Valamiért, valakiért, sosem volt még boldogtalan perce.
Kinek ajkán vád, vagy panasz, a szemében könnycsepp sosem égett,
Aki azt még sosem mondta valakinek: szeretlek, míg élek.
A te fénylő két szemedből ne hulljanak értem sose könnyek,
Én leszek a lélek benned, s vigasz, ha majd nehéz idők jönnek.
S ha majd egyszer őszi alkony, dér lepi be a sok szép emléket,
Elmondom, hogy úgy, mint régen, vagy még jobban
szeretlek most téged.