Nincs már nekem fehér gulyám, odavan a daruszőrű ménesem,
Búzát termő kis tanyámból, nem maradt meg egyetlen egy tégla sem!
Így jár, aki mindig iszik, utcahosszat muzsikáltat magának,
Utoljára annyija sincs, amennyiből egy sírgödröt megásnak!
Bánatos a falu népe, a legszebb lány kiterítve mosolyog,
Én pedig a rabbilincsbe' a faluház tömlöcében zokogok.
||:Nem voltam én rabló soha, csak a sorsom volt mostoha, kegyetlen,
Nem tudtam én elviselni, hogy a babám mást szeressen, nem engem!:||
Oda van a fehér gulyám,eladom a nádfedeles tanyámat,
Utoljára koldus pénzből temettetem el a kedves babámat!
Így jár aki éjjel mulat,utcahosszat muzsikáltat magának,
A végén még annyija sincs,hogy egy mély sírt megásasson magának!
Gyászban van a falu népe,a legszebb lány kiterítve,meghalva,
Én pedig a vármegyeház tömlöcében megvasalva,bezárva!
Nem voltam én rabló soha,csak a sorsom volt mostoha,kegyetlen,
Azt nem tudtam elviselni,hogy a babám mást is tudjon szeretni!