Angyalok nincsenek

Jumping Round

A sors választ téged, idő kell míg megérted
álmokat kergetsz, de egyszer majd felébredsz
ez így van rendjén, én hiszek a sorsban és hiszek Istenben,
aki mindig velem van,
bár néha félek,hogy Isten nem néz rám,
akkor én szólok hozzá, hogy 'Istenem, nézz rám'
köszönöm neki bármit is kaptam,
hogy erőt adott nekem ebben a harcban,
a harcban, amit úgy hívnak élet és örülj, hogy kaptál lehetőséget,
mert a legjobb barátom nem volt még 17, itt hagyott minket, de szívünkben tovább él
pedig annyi dolgot szerettem volna még mondani neki
és ha senki se szólna többet hozzám, én akkor is szólnék,
mert hiszem, hogy hallja mintha ott volnék
vele!

Én meg gyerek fejjel, könnyes szemmel
néztem végig, hogy az élet mit művel,
nehéz volt,
de tovább kellett menni
és úgy történt minden, mintha nem történne semmi,
voltak, akikre számithattam és amit tölük kaptam, azt visszaadtam
mert mindig tudtam, hogy hol van a határ,
hogy hova tartozom, mert más csak kihasznál,
valaki nekem azt mondta, 'ha célod nincsen hitt nélkül halott vagy'
és én el is hittem, egy álmom lett , az, hogy megmutassam
és a fejemben egy hang először csak halkan,
azután egyre hangosabban,
az utcán, a zajban, a zenében, a clubban azt súgta,hogy van miért élned,
ha úgy szeretsz másokat, mint a testvéred.

refr.:
Angyalok nincsenek, megöltük őket,
pedig csak tanítani akartak minket!
Amit te adsz másoknak, azt kapod vissza!
Csak az lehet boldog, ki a saját harcát vívja!

Volt idő, amikor leszartam az iskolát
és nem érdekelt az, hogy szerezzek egy diplomát,
mert úgy éreztem, hogy minden hiába, gondoltam elhúzok Amerikába,
de valamiért mégis itt maradtam, ez nem jelenti azt, hogy bármit is feladtam
tovább harcolok, lépésről-lépésre
fent, máskor lent,
de azt mondom, megérte
és nem hiszem el, hogy csak a pénzről szól az élet
jó kocsik, nagy ház, bulik azt reméled, hogy örökké tartanak
és mindig boldog leszel,
de pillanatnyi boldogság csak, amit megveszel,
mert elnyomnál másokat, hogy te lehess az első,
ha legyőzől valakit, jön helyette kettő,
ha megölsz valakit, téged is megölnek,
és nem érted azt, hogy téged mért gyűlölnek.

refr.:
Angyalok nincsenek megöltük őket,
pedig csak tanitani akartak minket!
Amit te adsz másoknak, azt kapod vissza!
Csak az lehet boldog, ki a saját harcát vívja!

Néha egy gyertya fénye többet ér a napnál,
éjjel, amikor szükség van rá,
hogy lássunk a sötétben és ne féljünk tőle,
hogy higgyünk benne, hogy nem lesz így örökre.

refr.:
Angyalok nincsenek megöltük öket,
pedig csak tanitani akartak minket!
Amit te adsz másoknak, azt kapod vissza!
Csak az lehet boldog, ki a saját harcát vívja!

refr.:
Angyalok nincsenek megöltük öket,
pedig csak tanitani akartak minket!
Amit te adsz másoknak, azt kapod vissza!
Csak az lehet boldog, ki a saját harcát vívja!
előadó: Jumping Round
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: Tóth Csaba

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 27768
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i