Elmúlt egy hosszú hét a nyárból,
a Nap már az égen jár, vadul lángol.
A fényözön szinte a szemünkbe vág,
de távolról halljuk még álmunk dalát.
Elmúlt egy hosszú hét, de én várnék,
mert valódi hajnalunk olyan messze még.
És sűrű a dzsungel, mi nem látjuk át,
de szívünben őrizzük álmunk dalát.
Megfáradtan ébredtünk, váratlan létünk a változás,
sötétből érkeztünk, minket még vakít a fény.
Érezzük, eljött a végtelen úton egy állomás,
lábunk a földön, de fejünk a felhőkig ér.
Mert váratlan ébredtünk, hirtelen túl nagy a változás,
még azt hisszük néha, hogy van, ki a szívünkbe lát.
Tudjuk, már eljött a végtelen úton egy állomás,
az ember, ha elfárad bíztatja benne magát.
Megfáradtan ébredtünk, váratlan létünk a változás,
még azt hisszük néha, hogy van, ki a szívünkbe lát.