Gesztenyefák árnyékában, síremlék áll némaságban, nem is olyan régen,
Bús fellegek arra szállnak, fátyolt szőve meg-megállnak, odafenn az égen.
Bánatukban, örömükben, nem vígasztal, nem vidít fel,
Dalkirálynő csengő hangja, de nagyon hiányzik.
Teste pihen lenn a földben, lelke fenn a magas égben, angyalokkal játszik.
Aranyszavú kis madarak, ágra szállnak úgy dalolnak, megnyugvásra várnak,
Fürkészgetik mi van írva, odalenn a márványlapra, a virágszirom ágyba',
Az van arra reáírva, belevésve a kőlapba,
Jákó Vera emlékére, vígaszul egy pár sor:
"Volt egyszer egy életvidám, dalosszívű nótásleány, kár volt érte, kár volt".