Nézem, ahogy ébred a város
S te összegömbölyödve fekszel az ágyon
És a sápadt reggel majd újra elszakít tőled
És újra érzem, hogy gyűlölöm a Napot
Ami elűzi mind az álmaink
Mert rólam álmodsz s én is rólad álmodom
Olyan távoliak a fények
S csak egy állomás hangja száll
És a sínek közül az üvegkövek
Szemembe szórják az éjszakát
És ahogy a Nap kel
A test csak forog, forog tovább
És a sínek közül az üvegkövek
Szemembe szórják az éjszakát
Pedig én varázsoltam már csillagokat
Tettem a dolgom, ahogy bárki más
És most mégsem kérhetem, hogy maradj még velem
maradj még, hisz mit tehetnél mást?
Mi mást tehetnél már?