Megszületsz, s rögtön beidomítanak
a gyermekkorod csak egy pillanat
megtanulod, hogy mindennek ára van
s hogy az igazság igazságtalan
és a legvégén a saját szemeddel láthatod
hogy az élet nem más, csak egy múló állapot
felnõsz lassan és gondolatok helyett
keresel egy jó munkahelyet
minden nap ezerszer mondod el
magadnak:nem én rontottam el
Furcsa álmok kísértenek
s néha még elhiszed
hogy szép lehet
s hajnalban döbbensz rá
hogy tévedés
minden ébredés
hogy mi lesz belõled nem te döntöd el
a hatalmas kar téged is átölel
s ha õ vagy a sírás fojtogat
kimondod halkan:már nem vagy önmagad
egy jelre vársz csupán
ami a múltad asztalán
lehet hogy már régen ott van talán
az eltörött
emlékek között
ki kell nyitni a szemed, hogy megtaláld
és ha késõ lesz már csak akkor döbbensz rá, hogy az élet múló állapot
valamit tenni kell
valamit adni kell
nem szabad hagyni hogy úgy múljon el
az élet
hogy ha kérded
mért is élek,
már senki nem felel