A pálmafáknak lombja ráhajolt
Az útra, melyen a Mester haladt.
Odafent madarak kórusa dalolt
És népek szava zengett itt alant:
“Hozsánna! Jő az öröklét Királya,
Hozsánna, jő a népek Messiása,
Hozsánna, - Jő az Úr!”
De csalfa népnek csalfa indulatja
Egy hét után már életére tört,
Egy hét sem telt el és durván megtagadta.
Kereszten halt a kínnal meggyötört.
“Bocsáss meg nekik” - így suttogott ajka.
“Bocsáss meg - hisz ezért jöttem e világba!”
... Így halt értünk az Úr.
... Felleg borult az egek kárpitjára
S zokogva sírt a teremtett világ...
- De győztesen felkelt a nap sugára
És beragyogta a bús éjszakát.
... “Halleluja! - mert mi is győztünk Véled,
Feltámadott az Úr!”
Feltámadott és elhagyá a földet.
De ígérete biztat szüntelen:
Ha elkészíti nékünk a lakhelyet,
Eljő értünk és magával viszen.
Szálljon az ének Hozzá mennybe fel:
Jövel Urunk! Már várunk, óh, jövel!
Dicsőség mennyben s béke itt alant,
Szóljon az ének és zengjen a lant,
A hárfák hangja, orgonák zenéje
Szálljon esdeklőn fel a magas égbe:
“Jövel Urunk, mert sóvárog a szívünk,
Jövel, mert várunk rendületlenül.
Jövel, gyógyítsd meg sok-sok szenvedésünk!
Mellyel a bűnnek Démona gyötör.”
Mert Ő hall minket, - hisz Lelke itt van velünk
S eljön hamar! Az idő már kevés.
... Ezért hirdeti világszerte nékünk:
“Ébredjetek, míg lehet ébredés!”
... Vörös fénnyel száll le a Nap az égen:
“Vihar lesz” - mondják öreg pásztorok.
Korunk ezernyi gyászos fellegében
Hírt küldenek közelgő viharok.
Készüljetek az utolsó viharra,
Mely forgószélként söpri el a mát!
... A bűn és szennynek füstölgő romjára
Felépítjük az öröklét honát!
Eljut minden emberhez a földön kéklő ég alatt,
Mint földreszállott égi gondolat:
“Ébredjetek, az idő oly kevés!
Ébredjetek, míg lehet ébredés!
... Időnk rohan ... Már üt a végső óra ...
Egy ... kettő ... három ... négy ... Óh föld lakója
Borulj elé, mert jön, jön már a Mester!
Köszöntsük harsogó öröménekkel,
Hozsánna! Jő a mindenség Ura!
Hozsánna! Jő az Üdvösség Királya!
Hozsánna! Zengjen ezer hárfa hangja!
Hozsánna! Jő az Úr!