/Rubik/
Szintén megmászandó hegyek, rajtuk nap mint nap átkelek
Fejek grimaszolnak, én meg szokás szerint tovább állok csöndben
Négyzet maradok egy körben, de ha unott a látvány
x-el méltatják munkámat többen, így törnek
Szilánkossá a csontok, a sok pofára esés nem önnek fáj
A fogás táj jellege szintén nem éri el a tervezettet
Néha látom csak a fellegeket
Nem szedtem rendbe seregeim, hát adj király katonát
Reggel is hallottam a harsonát, mégsem ébresztett fel
Nagy lélegzettel indulnak légióim csatába
Emlékek nélkül távoznak, nem térnek vissza a hazába
Többet, míg forgott a kacsalába, volt némi többlet
Megdöbbent hazugságra a valóság, fölötted holló kér
Forró vért jeges realitás tölti fel ereidet
Tetteidet legalább nem sínyli meg az utókor
Fizetsz azért mit 2005 emberöltő elvett szimpla undorból

Refrén /2x/
Már nem fáj az mit mondassz csak mit egykor velem tettél
Némaságra ítéltettél, hogy elvesszen minden érték
Kik ezt védték, veled vannak, csak nem látod, kell, hogy érezd
Egyszer mérgez, majd felvértez, ajkad némán mondja: vérezz

/Rubik/
Születve beléptet a rendszer, anno erőt adott most megvet
Miért bíztat az élet, ha elveszi kezemből a fegyvert
Gyűlöletet teremt az ember, a világ felrúgdos hát kelj fel!
Még alszom addig élek, hadj álmodni cetlit tépek

/Yugo/
Elment a vonat és már látom, kiben bíztam most leváltom
Mert csak az marad a számon ki a szívemben barátom
Ki egy képet festett rólam, mindig ott volt, hogyha szóltam
Ki már egyszer hátba szúrt az maradjon most szótlan

/Rubik/
Néma csöndre vált az ének, látom elhalkul beszéded
Mint a virágok, de szépek, válaszok helyett vannak miértek
Ezek a tények, üres talon, hült helyeden hagyott flakon
Te elmentél de, még fénylő mécsesedet égve hagyom

/Yugo/
Nem jön vihar ég a lángja lesz majd más ki megtalálja
Miben hisz és miben téved, hogy az érdek most kit véd meg
Többek kényszerítik térdre könnyes szemmel néz az égre
Becsületben álnok káosz mindent hazug szóval kérne
Lenne bűnös, lenne harag tenni azt, amit nem szabad
Megint jönne némasággal, mit már utálok de nagyon

/Rubik/
Könnyem kicsordul de, hagyom, mert a csendtől fél a lárma
Lát a vak, beszél a néma szájja, gondolat zárkába zárva

Refrén /2x/
Már nem fáj az mit mondassz csak mit egykor velem tettél
Némaságra ítéltettél, hogy elvesszen minden érték
Kik ezt védték, veled vannak, csak nem látod, kell, hogy érezd
Egyszer mérgez, majd felvértez, ajkad némán mondja: vérezz

/Yugo/
A magány ad most erőt talpra áll ki egykor vesztett
Lépek egyet, félve kezdek, lesz, ki támad, védekeztek
Emberek közt silány sémák, gyengén látók, vakok, némák,
Mégis ők látják a bénát, érzékelik hazug szavát,
Mi válik így valóra? Parázsban izzó büszke Róma,
Hamvaimból támadok fel, csak engedjetek újra
E látvány nyelvemet feloldja, többé nem hiszek már nektek,
Arctalan világ, hazug tervek, sötét fény az értő szemnek
Királyból lett szolga, és ez fájó emlék
Neked édes, kicsit véres, elméd mégis borult termék
Minden változik az évek során, követnek százak
Egy pillanatig nem figyelsz és máris köddé válnak
Álmok formájában él a tudat, de jönnek mások
Visszacseng, mit egykor mondtál, „nem lesz búcsú, bárhol járok”
Mégis lesznek igaz emberek, igaz barátok, igaz bárdok
Igaz szavak, igaz szívek, igaz eszmék mikben hiszek

Refrén /4x/
Már nem fáj az mit mondassz csak mit egykor velem tettél
Némaságra ítéltettél, hogy elvesszen minden érték
Kik ezt védték, veled vannak, csak nem látod, kell, hogy érezd
Egyszer mérgez, majd felvértez, ajkad némán mondja: vérezz