Fanka:
Jó reggelt kívánok, egy újabb nap van. (Hey...)
Ágyamból kimászom, elköszön a paplan. (Nah...)
Valami súgja belülről, magamat ne hagyjam.
Vígasztalj kávé, símogat és suttog halkan.
Szabó Balázs:
Jó reggelt, súgja a fátyol,
mi rég tör búsan hol itt a szájon,
homályosan egy messzi tájon,
nevetnék át egy pupilla rácson.
Forog a szobám, benne a csend,
padlón árnyék kígyó liheg.
Jó reggelt!
Jó reggelt mondja a testem,
fáradt rossz és űzött lelkem.
Tükör előtt a tegnapi rím hallgat.
Forog az ágyam, benne a csend,
árnyékomon párnám pihen.
Jó reggelt!
Fanka:
Hey... Jó reggelt... Nah...
A párnám széle izgalmas mintára kopott,
valamit megint ellopott rövid álmom,
mert éjszaka még elhittem, hogy emberként is lehet szállnom.
De a sziréna hangja hasítja ketté ábrándom,
mégis a fehér fal felé fordulva újra látom
magam előtt végtelen völgyek labirintusát,
ami kenterbe veri egyaránt Ausztráliát, a Szaharát és az USA-t.
Hol a jéghegyek pereme sivatag,
amitől sok földhöz ragadt aktatáskás üzletember kiakad,
és inkább rohan fürdeni.
Én szeretnék még sok lila kolbászt termő fát elültetni.
Űrhajóval száguldani a kiskörúton.
Tucatnyi szőke lánnyal megszabadítani magam a bútól.
Úgy jönni el a benzinkúttól, hogy nekem fizettek.
Olyan sört inni hajnalig, amit nem vizeznek.
Olyan emberek között élni, akik nem csak arra figyelnek
milyen drága a cipőd.
Olyan világot építeni közösen, ahol megbecsülik az időt
mit munkádba fektettél.
De aztán nyitott ablakomon befúj egy kis kósza szél
és csak annyit súg: jó reggelt... Hey...
Jóreggelt... Jó reggelt...
Szabó Balázs:
Én nem értem szavát a csöndnek,
csak nézek egy szűk utcán,
ahol körbeharapnak most a fények,
és úgy játszanak a pupillán.
Fanka:
Jó reggelt kívánok, ma leszek csak bajban,
hiszen, ha ébren álmodom elvisznek fehér kabátban.
Miért kell, miért kell? Neked mindig a balhé Feri, miért kell?
Hiába ordítod ki az ágyból: én nem kelek fel!
Szabó Balázs:
Én nem értem szavát a csöndnek,
még az árnyékom sem engem idéz.
Egy öregember ballag a ködben,
Csörömpöl az utca kövén...