Vinkovaci laktanyának tört ablakaánál ki-ki sir egy nóta,
Szegény legény bánatát vigasztalja egy szomorú nóta,
Fel-feltekint a magasba, meg arra a néma, rozsdás drótra,
Elmerengve gondol vissza az elrabolt csendes otthonára.
Ha tavaszra visszajönnek, amikor a kék ibolyák nyilnak,
Enegem anyém ne várj vissza, mert már akkor lent nyugszom a sirba,
Ha kérdi, hogy hol vagyok, mondjátok meg, földiek ha élek,
Ne mondjátok, hogy rab vagyok, mondjátok, hogy vig napokat élek.