Olykor félek mikor mélyen elgondolkozom,
de csak én érzem mindig magamban hordozom
a rettegést,hogy mi lesz holnap
vajon majd ugyanígy állok vagy a fájdalom igába hajt.
Hiába az erő ha legyőzi a szellem,
harcolok agyam ellen,de elesek a csatában,
félek és féltek túl nagy már a tét,
kínszenvedés nekem minden újabb tét
még küzdök, de remeg kezem lábam
elérkezett látom hogy szembenézzek vele
szemembe nézel de üres a tekintet,
néma szavaim félvállról legyinted.
Megint egy nap reménykedem majd más lesz
nem egy újabb teszt mi rémálomba rekeszt,
nem ereszt ez a gondolat, dagasztja gondomat
és folyton fojtogat.

Refr.: Sokszor fáj viszont sokszor észre sem veszem,
hogy kamrába zárva vár zarándok lelkem,
szorongva lépek,szorongva élek,
hiába minden,hiába minden.
Sokszor fáj viszont sokszor észre sem veszem,
hogy kamrába zárva vár lelkem,
szorongva lépek,szorongva élek,
hiába minden,hiába minden.

Az ami megteremtődött bennem elég krónikus
és az életem ennek köszönhetően elég ironikus.
Filozófiai kérdések, hogy mi értelme mindennek,
viszont sokszor labilisak alattam a pillérek.
Ócska fillérekért adjátok az életeket,
egyszer majd az enyém lesz a terítéketeken;
kilépek a házból hangok ócsárolnak, szólnak,
de a gondolat, hogy bámulnak, barátok árulnak el.
Engem felemészt ez az örökös bizalomhiány,
az egész védelmem, a váram csak egy kirakósból áll.
Döntsd le hát ne visszakozz,
így is szorongok a feltevések, „talánoknak” barlangjában bolyongok.
Ostorozzatok csak végre hagy vessem le bőrömet,
mert bemocskolta embereknek fűrészalj gyűlölete.
Talán figyelnek a szemek, talán épp most is nevetnek,
talán átbasznak, kibeszélnek ki tudja mit tesznek.

Refr.

Ez már fóbia félek önmagamtól,
meg a holnaptól, minden hónaptól,
hisz érzem lassan elkezdődik az mi ijesztget
most egyszerre felzabál,
véget ér a maszkabál, felfedi igaz arcát.
Addig nyugtatom magam, kérlek te is nyugtass,
fogd a kezem és végre utat mutass,
potyautas vagyok sok ember életében,
véletlen én lettem kit mindig is gyűlöltem.
Üvöltöm a bánatom bár barátom a családom,
meghallgat a szerelmem és ez lassítja halálom.
Belátom fura vagyok,de mégsem őrült,
csak most elszabadult elmém hol régen őr ült.
Most szabadon kószál és mindent össze zavar,
összerezzenek, mint az őszi száraz avar,
kiráz a hideg, remegek és fázok,
de melegség önt el, saját verítékemben ázom.( Nem értek semmit)
Engedjetek el, vegyétek le láncaim,
ne fordítsam a fejem mindig arra,ahol zajt hallok
vagy halk hangok fújnak a széllel, mint a sikítás,
vagy csak őrült vagyok?
Anya gyere kell most a csitítás!
Ringass álomba, hagy feledjek pár órára
rajtad kívül nem számítok másra már csak Dórámra,
meg barátaimra, de ők sokszor nincsenek velem,
olyankor ki vigyáz majd rám, ki érinti tenyerem?!
És van olyan a szorongó tünetektől, szüntelen késztetést érzek rá,
hogy magamhoz legyek hűtlen,
sokszor énemből kibújva bántok számomra fontosokat,
mert paranoiás képzelgések lesznek úrrá rajtam,
nem mástól félek sokszor,
hanem magamtól és azt féltem a legjobban,
akiért a harang szól.
Mert bekattantam,
nyugalom kell, nyugalom hol szorongásom testét leszorítja…

Refr.