Tegnap lovagokat láttam álmomban, jöttek a semmiből a hídon át.
Tömeg futott össze, a dobok döngtek és a fanfár hangja szállt.
Férfiak megbűvölten figyelték, míg az apró hölgy beszélt
Tündérköpenyében nála volt az a híres századvég
Tündérköpenyében zászlót bont az a híres századvég.
Volt egy alagsori luk még régen, és csak éjjel jártam föl.
Kimért közelségben éltem, mint a kő a felszíntől.
Muzsika szólt benn a fejemben, mely a harchoz közel járt.
Ahol feküdtem épp az a mocskos föld, egyszer megszentelt hellyé vált.
Derengett még az a mocskos föld, mikor valaki rám talált.
És a bíbor színű hajnal eljött, mely az indulásunk ideje volt.
Fent a hídon álltak, mint ezüst árnyak, s a lárma nekik szólt.
Hamarosan, új alakban, az álom megfogant.
Tündérköpenyéből az ezüst mag a Nap felé rohant.
Tündérköpenyéből az ezüst mag kirobbant.