Apró semmik
Ankou
Majd megöl a nyugalom
Az utcán állva körül nézek
Vajon miért, miért is élek
Dolgoznak vakon
Lábbal taposnak sorsukon
Talán nem is élnek ők csak gépek
Betömni rajtuk nem lehet a léket
Apró semmik mászkálnak a betonon
A láncot színte látom a lábukon
Érdeklődve néznek rám a hangyák
Hogy közétek álljak hiú ábránd
Temessétek magatok
Rátok már nem számíthatok
Elmegyek innen, de nem félek
Mert én igen zenén élek