Mint te (repríz)
Elisabeth (musical)
A sors, te kóbor szellem, hozzám hajt!
Hiszen az vagy, Heinrich Heine, aki nyugtot rég nem lát!
Jöjj, súgj meg nékem csak még egy dalt!
Tudod, most is vár a toll, s a tinta csak miránk...
MAX SZELLEME: Itt nincs több dal!
ELISABETH: Apa? Te vagy az, sejtem én már!
EGYÜTT: Versek közt az élet szebb volt - lázas vágta, száguldás!
ELISABETH: Én is csak erre vágytam rég!
MAX SZELLEME: Sisi, nem tudom, hogy mért a holtakkal beszélsz?
ELISABETH: Nem ismerek erre senkit, aki élő!
MAX SZELLEME: Ez a rossz cinizmus elzár mindentől!
ELISABETH: Nos, ezt teszi a sok idomítás!
MAX SZELLEME: Úgysem gondolod, hogy ettől most majd rád szabadság vár!
ELISABETH: De minden undorít!
MAX SZELLEME: Hát nem vágysz-e rá, hogy boldog legyél?
ELISABETH: Minek az öncsalás, mondd?
MAX SZELLEME: De te mindig éltél bátran, meg nem hátráltál!
ELISABETH: Az emberek arca egyre csak ijesztőbb!
MAX SZELLEME: De te életedben nem fogadtál szót!
ELISABETH: Így a jó!
EGYÜTT: Élnék, mind szabad cigányok, ahogy egy vidám zenész...
ELISABETH: ...de már túl késő!
MAX SZELLEME: Adieu, Sisi!
ELISABETH: Szívem, mint kő - nem lettem, lásd, hozzád illő!