Késő éjen a hold útra kel,
Vándorútján csillagra lel.
Fehér fénnyel ölelkezve
Utaznak a végtelenbe.
Időfolyam az ő társuk,
Vörös izzás az ő lángjuk.
Percek alatt órák telnek,
Sötétségbe fényt terelnek.
Egymástól ők el nem válnak,
Hangtalanul tovább szállnak.
Csend kiséri lassú táncuk,
Közös immár minden álmuk.
Refrén:
Sötétség, mely oltalmat hoz,
Vezethet a kárhozathoz.
Ami még tart, véget érhet,
A világosság vészt igérhet.
Jön a reggel, az út véget ér,
Az éjszaka nappalra tér.
Szerelmüknek közös álma
Szétfoszlik a félhomályban.
Lassú tűz, a nappal éget,
Közös útjuk itt ér véget.
Eltünnek a horizonton,
Lángjuk kihuny a fagyponton.
A harmat által ködbe vesznek,
Minden tervet elfelednek.
Így ér véget rögös útjuk,
Lezáródik közös múltjuk.
Ahol az út végét látni
Új kezdetre lehet várni.
Nappal vált át sötétségre,
A hold vár ismét csillagfényre.
Átkötés:
Mert nincsen vég és nincsen kezdet,
Ami meghalt újra élhet.
Mert nincsen éj és nincsen nappal,
Új élet jő alkonyattal...