Egy csillagot, ami tündöklően szép volt,
bánatában a földre dobott az égbolt.
És ahogy hullt a magasból, félt talán,
és megpihent egy kőszirt oldalán.
Azóta ott él egy kis virág, Edelweiss-nak hívják,
az égben az istenek a hegytetőkre bízták.
De ha ébred a napsugár, először őt simítja,
cseppnyi tavasz az örökös télben,
zord sziklák börtönében,
ha eszembe jut, rád emlékezem.
Olyankor, hogyha hulló csillag látszik
föld és ég között, hűs szelekkel játszik.
Múló fények, néha elszédít egy percre,
reményt ültet magányos szívembe.
Azóta ott él egy kis virág…..