Ha az arcom öledbe hajtom,
de a vágytól még nem alszol,
hát súgd meg azt a mesét,
hogy hol volt, hol nem rég.
Egyszer sétáltunk a parton,
mikor ránk borult az alkony,
és összeértek a fák,
mondd, hogy is volt tovább.
Hogyha elkalandozol, már nem veszem zokon,
a mese végét úgyis kívülről tudom,
és ha elfelejteném, úgy száz év múlva még,
egy pillantásból újra érteném.
Holnap új meséket írunk,
és rajtuk, lehet egy picit sírunk,
most a sorsunk rejti még,
a csillagfényes éjt.
De ha ránk borul az alkony,
és az arcom öledbe hajtom,
csak folytasd az a mesét,
hogy hol volt, hol nem rég.
Hogyha elkalandozol…