Új tavaszra meleg nyár, most felhőtlen az égbolt
Nézd a fákat, veled virágzik a szél és minden szirmot széthord
Kezdetnek ez szép volt, de túl távol, de csak képzelet-
nek számítottunk ketten, ami kipattant egy őrült agyából
Értem, és emlékszem, és nem tudom, hogy benned mennyi
nyomott hagytam, de nem kérdezlek és nem is kell felelni
Menni kéne már, közel a reggel, holnap másik város vár
A házak, a meztelen táj, zsebemben a tegnap ablakokat tár ki
Mégse könnyű a tévedést belátni, továbbgördül a hazugság, nem állíthatod meg, bárki
Nem bújhat el veled, melletted, bunkerből a világ ellen
Változni szeretnék még, de félek, lehetetlen
Két kezemben van az életem, és tényleg én sem értem
Hogy mi mit hoz ki belőlem, megszegem, mert megígértem
Megint remegek, pont ettől féltem, dermedek egy pontra
Kinn, a járda szélén fagyok bele a gondolatokba

refrén:
Megint késő, vár a döbbenet, vigyázz, semmi se mindegy
Amíg lehet, addig változz, fáj, de bűneidre ébredj
Megint késő, várhat bánat és az agyamban a zárlat
Lehajtom fejem, nagy nehezen, de belátom hibámat

A levelek lehullottak, az esőcseppek tombolnak
Csendben figyelsz mögöttem, tán azt gondolod, nem hallak
Mert belemélyültem, őrülten írok, egyre szélesedő árok
Alakul ki köztünk, én már rég másra vágyok
Hol vannak a tanárok, kik megmondták nekem, hogy mit kell tennem
Hol vannak az álmok, mikért sokszor tűzbe mentem
Hová tűntek el, mondd meg, hol rontottam el
Nem találtam hibát, pedig átnéztem ezerszer a leckét,
Nem tudtam, hogy ki lát meg, hogy kinek veszem el a kedvét
Hamar felejtettem, mégis a múlt, mint legót szedett szét
Apró darabokra, így lettem gyermek játéka
Amit akkor megfogadtam, utamon ma is vezet, cérna-
ként a labirintusban, magammal hoztam, húztam
Elveimért mindent megtettem, békében, háborúban, jóban-rosszban
Fellapoztam könyvem, utolsó sorig az összes betűt
Rájöttem a lényegre, de már túl sokba került
Egy élettel több, kevesebb, neked ez számít?
Nem tudod miért, de csak őt keresed, pokolba csábító
Látomás, láthatatlan áldássá vált félelem
Már rég megtettem volna, de túl gyáva vagyok,nem merem

refrén

Felszáradtak az esőcseppek, szenvedtek a levelek
A szél elmosta őket, nincs már mögöttem, kit szeretek
Mert beleőrültem, egyedül állok, tovább írok
A tanárok rég eltűntek, tanácsok helyett csak sírok intenek
A hibát megtaláltam, lelkemben a kisgyerek
Elmondaná, de nincs kinek, végtelen sínek
Vezetnek kitéve mindennek, védtelen szívek
Újabb csapásokkal érkeznek, de kinek mennyit érhetsz meg
Annyira szeretnek, meg is gyűlölnek, ha hasonlítasz rájuk
Rádtalálnak, kapaszkodnak, hogyha ragaszkodsz, elüldöznek
Állj meg vagy örökre tűnj el, túl sok bűnjel látszik
Arcod piros, tested fázik, kérdésem kínos, hiányzik valami??
Miért reszketsz, magadnak sem mered bevallani
Megöl a tudat, megfojtod magad, ezt meddig bírod még tartani
Egy hajnali szívverés mellett néztem ahogy elmész, igen
Későn döbbentem rá, mit tettem, mit kellett volna tennem

refrén