Künn a pusztaságon süvit a szél,
Elhagyott az álom, nem alszom én,
Rózsa lángja mellet dúdolgatom,
Súlyt engem az élet, fogoly vagyok.
Fenn a holdas égen göncölszekér,
Álmaimban hozzád elszállok én,
És a csillagok közt elindulok,
Két szemem lezárul, otthon vagyok.
Kis házunkon a régi cserép tető,
Szomszédom egy régi, jó ismerős,
Asztalunkon ott áll a vén szokás,
Egy üveg pálinka, s fehér kalács.
Feleségem ott ül a kis padon,
Én a rózsám ajkát csókolgatom,
Kis fiam is itt ül a térdemen,
És a szabadságról mesél nekem.
Megzörren az ajtó, felébredek,
És a két szememből a könny pereg
Álom volt ez csupán, hogy oton vagyok,
Súlyt enegm az élet, fogoly vagyok.