Rab testek
A vörös malom (musical)
Preparált emberek. Bábuk, akik élnek, szépek és szörnyűek.
Van, kiben három szív ver, a másik csak érzék, ideg.
Részei ők a gépnek, és mégsem gépek.
Kés szabta testük, megtörte lelküket,
gyógyszer és hipnózis, bűnös élvezet.
Van, ki a múltba réved, a másik mindig felejt,
részei ők a műnek, a bábuemberek.
Létük puszta játék, a fájdalmuk szerep,
drótok, kódok, fények vezérlik léptüket.
Mindért engem illet, a dicsőség s a gyűlölet,
hisz én adtam mindnek a formát, s a lényeget.
Én tettem rabbá őket, s torz lényük foglyul ejt,
részek ők a műben és részek belőlem.
És most hozzátok Mimát.
Nézd sátán felség, íme itt van ő,
a szép, a rossz, a vágyott, végzetünk a nő.
Láng gyúl fel bennem ha nézem, egy szentet kéjenccé tesz,
kétezer év kellett hozzá, de most kész s tökéletes.
Salome igéző teste és Duse tehetsége,
Johanna szenvedélye, és Lillit éneke.
Dívák és szajhák, költök s zenészek,
Attilák s Borgiák vére kering ereiben.
Szívéhez még egy szívet, s dupla idegrendszert,
kapott ő és így lett élő műremek.
Adjutáns Őfelségén úrrá lett az ámulat,
bámulta a bámulatos bábukat.
Magister Felség, és ő?
Adjutáns Őfelsége úgy találja megnyerő,
szemre is feltűnő a kis bábunő.
De őfelsége kíváncsi a nevére,
s hogy néhány perces bemutatót megér-e?
Magister Én Mimának hívom, latinul komédiásnőt jelent.
Felség, óhajtod látni, hogy mit tud?
Adjutáns Őfelsége kívánja.