Mikor a Messiás miköztünk lakozék,
házról házra járván szállást koldulgaték.
Nagy hegyi tolvajhoz bátran kopogtaték,
adj szállást, adj szállást, ahol megnyugodnék.
Adj szállást ,adj szállást, látod majd meghalok,
Atyám házában majd rólad gondoskodok.
Nagy hegyi tolvaj őt nem könyörülé,
korbácsos szolgákkal pusztába elűzé.
Akkor Jézus Krisztus vette tarisznyáját,
még az út porát is jól lerázta mindjárt.
A városba menvén tovább keresgéle,
hátha igaz embert lel még ma egy éjre.
Jó vendégfogadós, adjál nékem szállást,
az Isten kedvéért, kínszenvedéséért.
Nem adhatok, nem én, ó, te szegénylegény,
vendégeim vannak, csúfot űznek rajtad.
Menj el szegény legény, szegény utasember,
a város szélén él már csak igaz ember.
Adj szállást ,adj szállást Veronika asszony,
nincs aranyos pénzem, nincs hol megnyugodnom.
Miért ne adnék én, szegény utasember,
van kicsiny házamban még számodra is hely.
Egyikben lefekhetsz, másikban nyugodhatsz,
tündöklő korona, nékünk világolhatsz.