Összerámoltam néhány fontos holmit.
Cipőt, inget, zoknit. És egypár fotót.
Nehogy félre értsd! Nem az emléked kell.
Csak még volt egy kis hely a bőrönd legmélyén.
Ne hidd, hogy megbántam. Legfeljebb nem látlak.
Nyugodtan alszom majd. Épp csak már nem itt.
Most végleg eltűnök. Új címet nem küldök.
Ha keres bárki is, máshol megtalál.
Elmúlt rossz idők. Semmit nem őrzök meg.
Így már jóval könnyebb. Nem lesz más ha sírsz.
Fogd fel máshogyan. Ne így, indulattal.
Játssz a gondolattal, míg én öltözöm.
Azt, hogy én léteztem, vedd úgy csak képzelted.
De hogyha véletlen másképp gondolnád.
Mondd, de csak vázlatban. A nyitott ajtóban
végül még megfáznál. Értelmetlenül.
Miért nem kérdeztél, hogy én mit szeretnék?
Válaszom volt elég.
Lehet ez sem történt volna így.
De mostmár nincs időm.
Azt hiszed megfordulok majd a kapun túl.
Hidd csak el, ha könnyebb úgy.
Tudod átlendít a nehezén,
és nem lesz semmi, nem lesz semmi, nem lesz semmi baj.
Miért nem kérdeztél, hogy én mit szeretnék?
Válaszom volt elég.
De elmúlt minden. Nem fontos talán.
Gondolkozz józanul az biztosan nem árt.
Ennyi volt. Nincs tovább.
Az is meglehet, hogy tévedek,
de mit számíthat már.
Azt hiszed megfordulok majd a kapun túl.
Hidd csak el, ha könnyebb úgy.
Lehet így lesz, hogyha egyszer tényleg
elfogy minden, eltörik minden, véget ér az összes út.