Úgy néz fel a bűnös ember
a hófehér templomi virágra,
mint ahogy a két szemedtől
két szemem a boldogságot várja.
Úgy köszönt rám minden hajnal,
földre száll egy égi angyal,
szempillámra rácsókol egy álmot,
Átölellek megcsókollak,
az sem baj, hogy álmodom csak,
ilyenkor a mennyországban járok.
Nem lehet bűn ez az álom,
reggel mégis mindig annak érzem.
Tisztító tűz bíbor lángját
ráfesti az arcomra a szégyen,
Bocsánatot kérek tőled,
térdre hullok le előtted
reggel, mikor szétfoszlik az álom,
Mégis este ha lefekszem,
nálad jár a szívem-lelkem,
s még ha bűn is ezt az álmot várom.