Sárgul a levél, őszül a határ,
a reggeli köd bevonja már...
A gyenge napsugár lassan tör át rajta,
arany az ezüstöt MA bíborra marja.
Képtelen képek úsznak el az égen,
fátyolos felhők szültek meg régen.
Mint ahogy ez sem emberi érdem,
alázattal megyek hozzád el Én, térden.
Azon a napon a NAP kikötőben,
Szerelmünk érik gyümölccsé: épen!
A képtelen képek festménnyé lesznek,
S a maszatos részek a semmibe vesznek...
Ha minden mozog, a csillag sem állhat.
Az csal meg, akit áthat az ájtat.
Dülledt szemű, raccsoló pöszék,
akik melléknévből csinálnak igét.
Ingerkedve az idegbeteggel,
aki közszemlén is "mán-mán" fegyver.
...de fegyvernek látszó tárgyaink,
még így sem lőhetik le álmaink.
Álmunk szőttese, pedig épp olyan erős,
mint szívünkben rejlő igazi hős.
Aki még olykor akkor sem látszik,
ha tettével dicsekszik egy idegen másik.