Amikor már nem fáj semmi,
Minden gyertya csonkig ég a múlás asztalán.
És úgy olvadok el lassan, mint a fény, mint egy kép,
Mint egy távoli álom, mit álmodtál már egyszer az életben te is talán.
Ne féltsetek,
Csak a tükörben halok meg, ég veled,
Ne féltsetek.
Egy szûz lép ki a ködbõl
Érzem hervadt illatát,
Õrült táncot járva fölém hajol lassan, a szemébe nézek és
Látom a lángot, már hallom a hangokat, hívnak, hogy lépjek a végtelen fénybe át.
Ne féltsetek,
Csak a tükörben halok meg, ég veled,
Ne féltsetek.
Csak a tükörben halok meg.
Csak nézek fölfelé, oly szelíd most a fény.
Jövõt álmodom, nem múltnak élek én.
Nincs több bánat-arcú lény, nincs több harag-teremtmény,
Szelíd kezek simogatnak, végre megérkeztem én.
Ne gyászoljatok engem,
Az oly rég várt szabadság a testembe hatol,
Mint egy rég hallott dallam, egy felszabadító, a félelem láncait porrá felörlõ ének,
Gyere fogd meg a kezem, és énekeld velem Halál állam himnuszát.
Ne féljetek,
Teljesen nem halhat senki meg,
Ne féljetek,
Csak a tükörben haltok meg.