A villamos kettőt csöngetett,
és elhúzott veled
s elhagyott sziget,
csak egy megálló volt neked.
És a fényképész
a bolt előtt mereng,
pár esküvői kép,
pár mosoly kéne még,
de ma senki nem nevet.
Néha… túl szép lett volna,
amit a nagy szavak,
dörögve tiltanak.
Féltünk, vártunk,
a pillanat így marad el.
A villamos kettőt csöngetett,
és egy jutott neked,
és egy jutott neked,
és ez így nem jó senkinek.
A fényképész
sok-sok fényt szeret,
hát szétnéz megvetőn,
s a lehúzott redőny,
minden képet eltemet.
A villamos kettőt csöngetett,
s csak indul s így üzen
és úgysem értik meg
csak az eltévedt szívek.
És a fényképész
az el sem kattant képpel mit tehet.
Már laborálná, már retusálná,
de itt senki, senki, senki,
senki, senki nem fizet.
A villamos kettőt csöngetett,
s a kockakő felett,
még ott keringenek,
az eldobált jegyek.