Tudom, jól tudom,
ez a dal csak miénk,
hisz nem érti úgyse más,
csak ő, aki itt él.
A város sebe ez,
vérző, gyönyörű,
mint az éj.
Két faoszlop tartja már,
a kőlap elkopott rég.
Ez erkély volt valaha tán,
de gazdája már nem él.
Egy kopott erkély, de nézd:
mint bölcső újra szép,
fűcsomót dajkál,
mint gyermekét...
Sötét itt a hajnal,
és szürke füst a fény,
de ideköt minden emlék
és a jövő, s egy halszagú,
szerelmes édes szombatéj.
Tudom, jól tudom,
ez a dal csak miénk,
hisz nem érti úgyse más,
csak ő, aki itt él.
A város sebe ez,
vérző, gyönyörű,
mint az éj.