Csak nézzük,
éhezve fuldokolva, némán,
felajzott képzeteink vásznán,
haldokló népünk fantomképét,
míg széthull végképp
A vegyszerfelhők bűzeit,
túlbűzli a hazugság,
és csak egy dal
szárnyal az űrön át.
Választ,
nem kap a lélek – vakon száguld.
Ki tudná, hol vár ránk egy új út?
Várjuk, hogy jelt adjon
az űrből egy messzi fény.
A csend majd mindent elmesél,
míg ránk terül az éj.
Az éj…
Manchester England, England,
Manchester England, England,
a Nagy Kék Vizen túl…
Én volnék e lángész…
Kell, hogy láss, Isten!
Az kell, hogy higyj bennem!
Bennem higyj,
mint én!
Mint én…
Űrdalt,
pókhálós húrjaidon, zengj szitár!
Százfelől leshet ránk a gyors halál,
bennünk az élet,
és ez így lesz mindig!
Várunk napfény,
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
Várunk napfény,
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
Várunk napfény,
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!
Várunk napfény,
jöjj, úgy várunk rád!
Úgy várunk rád!