Ha majd a nyarunknak vége, s csedesen szitál a hó
lennék még tenéked édes, lennék még tenéked jó

Csöndes kis legénylakásban az óra búcsúra int
odakinn hangos az utca, búcsúdal hangzik ott kinn.
Borulj a vállamra édes, estére másé leszek,
Estére indul az ezred, estére én is megyek.
Este, ha leszáll az alkony, masíroz az ezredünk,
Csókollak mégegyszer édes, ki tudja, hová megyünk.
Hallod, hogy fújják a kürtöt, hallod-e a zeneszót?
Azt mondja: előre, rajta, fújják már a riadót!

Pislogó tábori tűznél az ezred pihenni tér,
Alszik mind, ébred a hadnagy, papírost, ceruzát kér.
Otthon őt valaki várja, úgy hallja, valaki sír.
Fejét a kezére hajtja, és aztán csendesen ír.
Hallod, hogy fújják a kürtöt, hallod-e a zeneszót?
Azt mondja: előre, rajta, fújják már a riadót!

Vége van az ütközetnek, vörösen száll le a nap,
A hadnagy hordágya mellett imádkozik már a pap.
Biztatja csendesen, halkan, a hadnagy nem hallja már.
A szíve egy utolsót dobban, a lelke magasba száll
Holnap, ha pirkad a hajnal, és megperdülnek a dobok,
Nem hallja senki, hogy otthon valaki halkan zokog.

Hallod, hogy fújják a kürtöt, hallod-e a zeneszót?
Azt mondja: előre, rajta, fújják már a riadót!
Holnap, ha pirkad a hajnal, és megperdülnek a dobok,
Nem hallja senki, hogy otthon valaki halkan zokog.

Hófehér kórházi ágyon meghalt egy szép barna lány,
éles tőrt szúrt a szivébe, elment a hadnagy után