Túl a szivárványon
Néha a Föld, mint egy párás dzsungel, Szótlan fák közt zord eső szitál,
Lentről felnézek – s ott a fény!
Lebben a felhő, mint egy függöny nyílik, És a felhőn túl – szép szivárvány;
Nézd, csak nézd az ablakból! Odalátsz a Nap mögé;
Csak egy lépés, Lásd, az ég!
Távol – túl a szivárvány hét hídján;
Épp úgy, mint a mesékben áll; Ott a csodatáj!
Távol – szivárvány fényén; kéklő ég,
Téged hív, álmodsz gyermekként, Úgy, mint egykor rég!
Majd jön egy nap; a felhők futnak, Megszépül a föld, s a tél
Majd elszáll!
A bánat csak egy citromcsepp, A kéményfüst is táncot lejt,
S a fény úgy csábít!
Távol – hétszín szivárvány, énrám vár! Ott, hol kékmadár szárnyán
Csillog a fény, míg száll!
Ha eléri s zivárványt A sok kis madár;
Én... miért nem? Mondd, miért?