Az élet egymásban ismétel minket,
testünkben kísért, testünkben kísért…
de, mindig hagy egy kis rést a mintán,
nehogy a rabunkká legyen.
Ha vén szőttesbe sző,
vagy épp fölé rendel,
pont úgy fáj.
Ez a perc sem sejtheti még,
hogy honnan fogunk
torkunk szorultan lenézni rá.
Jó hogy két ember miatt,
aki olvas a sorok között,
még nem éri meg betiltani egy könyvet.
Jó, hogy két ember miatt
állhat a Föld, az Ég, a könyv,
és tőlük élhet még
most is mindaz, aki betiltaná.
A halál birkák gyanánt minket számol
alvás előtt, alvás előtt…
de Ő is hagy egy kis rést a mintán,
nehogy a rabunkká legyen..
de, ha vén szőttesbe sző,
vagy épp fölé rendel,
pont úgy fáj.
Ez a perc sem sejtheti még,
hogy honnan fogunk
torkunk szorultan lenézni rá.