Képtelen képek gyötrik az álmom:
A vérző pokolból a mennybe vágyom,
S izzó lángok nyaldossák talpam...
Bűnbe estem, pedig csak élni akartam.
Keserű könnyeim, beissza bőröm,
Testem is csak egy kegyetlen börtön!
Bárhová nézek, bűnben égő emberi testek...
Valaha Ők is éltek, s Téged kerestek!
És félek, hogy az-ébredés
Nem azt hozza, amire vágyok,
Mert rájövök, csak átverés,
Hogy a valóságban járok!
Szólítalak, térdre borulva mondom: SZERETLEK!
De hiába kiáltok utánad, nem emel fel kezed!
Nem lesznek társaim, csak égő tetemek!
Angyali dalolás helyett csak jajveszékelek!
És jaj, pirkad már, s szememet bántja a fény!
Félek, nem álom volt és nincs több remény...
Felkelek, s észreveszem, ajkam mit mormol:
" Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól! "