Arad felől fúj a szél, kergeti a felhőt.
Szegény magyar bujdosó rója a nagy erdőt.
Hull a fáról a levél, könnyeim is hullnak.
Én Istenem, mért hagyod, hogy így elpusztuljak?
Régi, boldog magyar nyár visszasírunk téged.
Kossuth apánk jöjj el hát,
Mentsd meg a te néped!
Fecske madár hová szállsz, merre visz a szárnyad?
Mért nincs szárnyam nékem is, hogy most véled szálljak?
Nem tudok én már tovább rab Hazában élni.
Magyar búza kenyerét idegentől kérni.
A könnyem is elapadt, csak a bánat éget.
Kossuth apánk jöjj el hát,
Mentsd meg árva néped!