Szobám sarkában, egy fotelban ülök,
s tűnődöm nap mint nap.
Ha tudnám, merre jársz...
Már minden gondolatom te vagy.
Nézek magam elé, de semmit se látok.
A múlt árnyai jönnek: elfelejtett álmok.
Merész vagyok, de mégsem bátor.
Oly közel vagy, és mégis távol.
Elindulnék, de sehova se jutok.
Elveszek a szélben, elsodródhatok...
Minden álmom egy gyönyörű, tiszta táj.
Magába zár a titokzatos félhomály.
Semmit se hallok, de mintha kiáltanál.
S egyre kérdenéd: hol vagy már?
A viharos éjben a végtelent járom.
Eszembe jut, mi jó volt.
A kiutat talán majd megtalálom.
A sötétség elrabolt.
Fekete felhők hada fejem fölé száll.
Menekülni nem tudok, elmém nálad jár.
Gyorsan futok, de nem haladok.
Hiába minden, ki nem juthatok...
Refrén
Sötét éj, dühös tenger.
Hullámzik a föld, gyorsan elnyel.
Ó, mondd, hogy csak álom!
Szerelmemet miért nem találom?
Refrén
Hol vagy már?
Hol vagy már?